Szilágyi Tamás

Büszkén mondhatom, hogy egy igazi B’Bros nevelés vagyok. A 2015-ös januári nyitást követően pár hónappal már tagja voltam a közösségnek. Innen vezetett az út a versenyzésig, majd az edzővé válásig. 

 

Szenvedélyem a sport. Rengeteg mozgásformát űztem már (foci, tenisz, kick-box, aikido, kung-fu, jégkorong, cross country bringázás), de hosszabb távon egyik mellett sem tudtam elköteleződni. 

A CrossFit világa egyből magával ragadott. Rendkívül változatos és mindig lehet újat tanulni, nem fókuszál egy mozgásforma tökéletesítésére, helyette a mozgásformák széles skálájának elsajátítását és kiegyensúlyozott fittség elérését célozza.  

Minden nap új edzés vár, más gyakorlatokkal, más ismétlés számokkal, más súlyokkal, más időtartománnyal. Sosem fogsz ráunni!

Emellett a ritka sportok egyike, ahol még versenytársainkat is támogatjuk és bátorítjuk, befogadó és rendkívüli közösségépítő ereje van. 

Része az egészséges versengés, ami szórakoztatóvá teszi és végeredményben mindenki nyer! 

Fentieket képviselem és minél több embert szeretnék bevonni, hogy egyre többen lelhessük örömünket benne. 

 

Első óráimra foci cipőben mentem és soha nem volt még kettlebell a kezemben, semmit nem mondott a muscle up vagy az ollózva lökés. Ma már ezek elsajátításában segítek másoknak. Így nagy eséllyel átmentem már azon a fázison, amiben épp jársz és tudok segíteni a fejlődésben. 

 

A CrossFit mindenkinek működik, életkortól, képességtől és céltól függetlenül. Legyél élsportoló vagy teljesen kezdő, fiatal vagy idős, vagy ezek között bárhol, biztosan segíteni fog az életminőséged javításában, a teljesítményed fokozásában, a mentális erőd fejlesztésében, a mindennapi kihívások legyőzésében, legyen az testi, lelki vagy szellemi. Számomra az egyik első eredmény a derékfájásom teljes megszűnése volt. 

 

A napi kis győzelmekben hiszek, a kis előrelépések motiválnak, az előrehaladás teszi élvezetéssé az utat. Végül a célok elérése csak hab a tortán. 

Ha szeretnél belekezdeni, tovább fejlődni vagy versenyre készülni, keress bátran. 

 

Légy részese te is!